Több mint százezren tiltakoztak Magyar Péterék javaslata ellen, de ez a TISZA Párt brüsszeli képviselőjét nem érdekelte

2024. december 05. 08:04

Gerzsenyi Gabriella az EP Mezőgazdasági Bizottságának ülésén többek között a gazdák talajművelési szokásait is kritizálta.

2024. december 05. 08:04

Nyitókép: Gerzsenyi Gabriella Facebook-oldala

 

Az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának hétfői ülésén Magyar Péter – bár korábbi vállalásai ellenére – ismét nem vett részt, de a TISZA Párt nem maradt képviselet nélkül. Az ülésen jelen volt Gerzsenyi Gabriella, a TISZA egy másik EP-képviselője, és komoly kritikákat fogalmazott meg egy jelentés kapcsán a magyar gazdákkal szemben – számolt be a Magyar Nemzet.

Gerzsenyi pártvezetőjéhez hasonlóan az intenzív nagyüzemi technológiákat a magyar gazdák talajművelési szokásait kritizálta. 

„A visszaszorulás oka gyakran az új módszerekkel szembeni bizalmatlanság, illetve a kevésbé hatékony gyakorlatok előtérbe helyezése az EU-s programokban való részvétel érdekében. Ezért úgy gondoljuk, hogy mezőgazdasági támogatások kritériumainak felülvizsgálatára lenne szükség, hogy a nagyobb hatással bíró gyakorlatok elsőbbséget és nagyobb támogatást élvezhessenek” – idézte az EP-képviselőt a lap.

Nem először fordulnak szembe a gazdákkal

Emlékezetes, hogy nem ez az első felszólalás a Tisza Párt részéről, amely a magyar gazdákat segítő, jelenlegi területalapú támogatási rendszer csökkentése irányába mutat. Mint ismert, Magyar Péter korábban azt írta: „ahogy az egész unióban, úgy Magyarországon is támogatni kellene az intenzívebb, nagyobb hozzáadott értékű, organikus mezőgazdasági termelést a jelenlegi extenzív gabonatermelést (sic!) helyett.”

Az ellenzéki politikus szerint az úgynevezett organikus gazdálkodást – magyarul a biogazdálkodókat – kellene támogatni a gabonatermesztés helyett. 

Az említett bejegyzésében ráadásul szembefordította a többi gazdát is egymással. Úgy tűnik, számára a kertészek többet érnek a szántóföldi növénytermesztőknél.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Évi több mint 500 milliárdos támogatást tesz a TISZA kockára

Mint ismert, a területalapú támogatások formájában évi 550 milliárd forint támogatás érkezik Magyarországra. Támogatási kérelmet évente közel ötmillió hektárra, több mint 160 ezer gazda nyújt be, döntő többségük családi gazdálkodóként. A kisebb gazdaságok arányaiban megemelt többlettámogatásban részesülnek, hiszen az első tíz hektár után hektáronként plusz 32 ezer forint, 150 hektárig pedig hektáronként plusz 17 ezer forint jár.

A magyar kormány egyszerre támogatja a szántóföldi növénytermesztőket és a biogazdálkodókat, valamint az állattenyésztőket is. 

A területalapú támogatások megszüntetését egyébként az az Ursula von der Leyen is támogatja, aki mellett a Tisza-vezér is rendszeresen kiáll. Az Európai Bizottság elnöke által felkért szakértői csapat által kidolgozott javaslatok között, az említett jelentésben ez kifejezetten szerepel. 

Külön érdekesség, hogy az anyagban azzal indokolják a területalapú támogatások megszüntetését, hogy fel kell készíteni az agrártámogatásokat az EU bővítésére. Ukrajna neve nem szerepel ugyan az anyagban, de egyértelmű, hogy az EB elnökének a tanácsadói melyik országra gondoltak. Hiszen Ukrajna mezőgazdasági területe 40 millió hektár, miközben most az EU-ban összességében 150 millió hektár részesül támogatásban – hívta fel a figyelmet összeállításában a Magyar Nemzet.

Petíciót indítottak a gazdák

Brüsszelben tárgyalt Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Cseh Tibor a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára. A megbeszélések során a NAK és a MAGOSZ vezetői, a magyar gazdáktól kapott felhatalmazásnak köszönhetően, határozottan képviselhették a gazdák érdekeit és hangsúlyozták, 

hazánk továbbra is elutasítja a KAP jövőjét megalapozó Stratégiai Dialógust és kiáll az agrártámogatások megőrzése mellett

 – tájékoztatta az MTI-t szerdai közleményében az agrárkamara.

A NAK közleménye hangoztatta, hogy az „El a kezekkel az agrártámogatásoktól” címmel indult petíciót eddig több mint 120 ezren írták alá, ami erős felhatalmazást jelentett a magyar delegáció számára a tárgyalások során.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Magyar Péter botrányai aktában.

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pernahajder
2024. december 23. 19:53
Mindenki kedvenc Torgyán-imitátora, Orbán Viktor eközben szart egy jót, a magyar gazdák egészségére.
evpus
2024. december 19. 05:25
Ezek aztán nagyon értenek hozzá! Távirányítóval működnek!
blf2
2024. december 18. 17:12
Lesz új művelési szokás.gödröt ásnak élve beledobnak ,rádhúzzák.moslék kurva
Valodi
2024. december 08. 19:33
altercat1 06:55 "A Veres Péter-i álom a vörös-cserepes tanyaház ideáljával" - höhöhö ... hát akkor szóljál már a Főninek, hogy vegye ki a diavetítőből! "Olyan sokrétű mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás megteremtése a cél, amely úgy állít elő értékes, a természetet a lehető legkevésbé terhelő, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízkészleteinket, az élővilágot, természeti értékeinket. Fenn kell tartani kultúrtájainkat, a települések közösségeit, egyediségükben megnyilvánuló termelési hagyományainkat. Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni, és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom, és utánpótlást a fiatal gazdák számára." (Nemzeti Együttműködés Rendszere, 26. oldal)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!